ME - BK - ATTI

A Miskolci Egyetemen a szociológia szakos képzés megkezdése előtt jóval már folytak városszociológiai kutatások, romakutatások, üzemszociológiai, szervezetszociológiai kutatások.

A szociológia szakos képzés megkezdése óta intenzívebbé vált a kutatómunka. 2001-ben a Miskolci Egyetem Társadalomkutató Kihelyezett Központ azzal a céllal jött létre, hogy segítse a szociológia szakos és más társadalomtudományi képzésben résztvevő hallgatók gyakorlati képzését és kutatásaival hozzájáruljon a térség fejlődéséhez.
2002-től 2008-ig voltak rendszeresek azok a kutatások, melyek a Társadalomkutató Központban folytak a Szociológia szak oktatóinak és hallgatóinak közreműködésével.

2009. nyarán voltunk először nyári terepgyakorlaton Erdélyben. Terveink szerint ezt minden nyáron megismételjük, és kutatjuk egy-egy kiválasztott erdélyi településen lakók életmódját, illetve a családon belüli szerepek alakulását.

2009. szeptemberében alakult három Intézet összefogásával, a Bölcsészettudományi Karon belül a ROMAKUTATÓ KÖZPONT. A Központ fogja össze a három intézet romákkal kapcsolatos kutatásait, publikációit, dokumentumait.

A Kutatóközpont internes elérhetősége: http://romakutato.uni-miskolc.hu

Jelentősebb kutatásaink 2000-től:

  • 2001: „Nyelvi asszimiláció a magyarországi cigányság körében” című országos romakutatás. Kutatásvezető: Kemény István. A Szociológiai Intézet konzorciumi tag volt a NKFP támogatásával megvalósult kutatásban.
  • 2002: Sajópálfala erőforrásainak feltárására irányuló, a település valamennyi lakójára kiterjedő kutatás
  • 2003: Hagyományos és infokommunikációs kapcsolati hálózatok kutatása Sajósenyén
  • 2003-2004: B.A.Z. megye és Miskolc szociális fejlesztési koncepcióját megalapozó kutatás (Egészségügyi, Családügyi és Szociális Minisztérium támogatásával)
  • 2004-2005: A várossal való elégedettség vizsgálata Miskolc lakossága körében (Miskolc Megyei jogú Város Önkormányzatának támogatásával)
  • 2004-2005: A B.A.Z. megyében kísérleti jelleggel indított Digitális Középiskola roma tanulóinak szociális helyzetére és motivációira irányuló kutatás
  • 2006: Szentendrei kistérség helyzetfelmérése
  • 2006. Hátrányos helyzetű csoportok egészségtudatos magatartása a miskolci kistérségben
  • 2006. Miskolci Hőszolgáltató Kft. szolgáltatásaival való elégedettség vizsgálata a miskolci lakosság körében.
  • 2008. A miskolci Bosch image-felmérése a városlakók körében.
  • 2008. A miskolci Bosch image-felmérése az egyetemisták körében.
  • 2008. Az Avason élők érték- és életmód vizsgálata.
  • 2009. Munkaerőpiaci helyzetfelmérés B-A-Z. megyében. (A KSH-val közösen.)
  • 2009. Bosch cég megbízásából image felmérés végzése a cégről a ME végzős hallgatóinak körében.
  • 2010. Többszintű akcióprogram a depresszió és az öngyilkosság megelőzésére Miskolcon. (SOTE, Magatartástudományi Intézettel közösen.
  • 2010. A háztartások energiahasználata. GILDED projekthez való csatlakozás.
  • 2010. "Család és társadalom" című középiskolások körében végzett kérdőíves kutatásban való részvétel. A kutatás az utolsó éves középiskolások felnőtt állampolgárrá válását vizsgálta, valamint azt, hogy milyen szerepet játszik ebben a családi környezetük.
    A kutatást vezette: az ELTE - TáTK Szociológia Tanszéke, és a Debreceni Egyetem, BTK Szociológia Tanszéke
  • 2011. március- szeptember: Miskolc Város Szociális Térképének elkészítése.
  • 2011. május: Összeurópai Roma Stratégia készítése a BAZ megyei Önkormányzat felkérésére.
  • 2012. január-december: „Roma population on the peripheries of the Visegrad countries” (a Visegrádi Alap keretében). Bővebb információ: http://www.unipo.sk/en/faculty-of-humanities-and-natural-sciences/Romany-Visegrad/description
  • 2012. január-december: A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága megbízásából B-A-Z megyei erdőtüzek szociológiai hátterének vizsgálata.
  • 2012 október - 2013 szeptember: „Regionális szociális mappa (Kassai Önkormányzati Kerület –Borsod – Abaúj – Zemplén megye)” című, HUSK/1101/1.6.1/0131 számú projektben való részvétel. A projekt honlapja: www.regsom.sk
  • 2012 szeptember-2013 augusztus: "Posztindusztriális periférikus városok újjászületése" címmel kérdőíves kutatás Miskolcon. A projekt hat országot érint (Litvánia, Törökország, Lengyelország, Oroszország, Argentína és Magyarország). Támogató: Nemzeti Tudományos Központ, Lengyelország. A kutatás vezetője: Prof. Pawel Starosta, dékán, egyetemi tanár, Lódzi Egyetem, Közgazdaságtudományi és Szociológiai Kar.
  • 2014. január-december: A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága megbízásából B-A-Z megyei erdőtüzek szociológiai hátterének vizsgálata - utánkövetés.
  • 2014. május - szeptember: A Szociológiai Intézete valamint a MFT Társadalomföldrajz Intézeti Tanszéke közös kutatása Berente Község Önkormányzata megbízásából. A kutatás célja Berente lakosságának felmérése, különös tekintettel az életmódra, életkörülményekre, jövőbeli terveikre, elképzeléseikre való tekintettel.
  • 2015. január-december: A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága megbízásából B-A-Z megyei erdőtüzek szociológiai hátterének vizsgálata- utánkövetés.
  • 2016. január-december: A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága megbízásából B-A-Z megyei erdőtüzek szociológiai hátterének vizsgálata - utáőnkövetés.
  • 2016.október - 2017. június: A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatásával, az Éltető Lélek Alapítvánnyal közösen valósult meg "A történélemi egyházak társadalmi szerepvállalás. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Kárpátalja magyarlakta településein" c. kutatás.
  • 2017. január-december: A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága megbízásából B-A-Z megyei erdőtüzek szociológiai hátterének összehasnolító vizsgálata.

Pályázatokban való részvétel:

  • A Szociológiai Intézet dolgozta kis és adta be a Romológia szak indítására vonatkozó nyertes PEA pályázatot.
  • HEFOP pályázatot nyújtott be konzorciumi vezetőként a Romológia szak indítására, illetve konzorciumi tagként Szociológia BA szak indítására (ez utóbbi sikeresen megvalósult). HEFOP, A felsőoktatás szociológus képzési ágra vonatkozó tartalmi fejlesztése. HEFOP 3.3.1-P.-2004-10-0001/1.0. sz. projekt keretében.
  • A Szociológiai Intézet konzorciumi tagja az OFA által kiírt és a „Kisfalu program” keretében elnyert pályázatnak, 2007-2010-re vonatkozóan.
  • 2009-2011. Szerepvállalás "A Miskolci Egyetem működési folyamatainak megújítása,komplex hallgatói és intézményi szolgáltatás-fejlesztésre alapozva" című TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-0016 számú egyetemi szintű pályázatban.
  • TÁMOP-4.2.1.B-10/2 KONV-2010-0001 pályázat keretében, a Miskolci Egyetem Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ részeként részt veszünk a "Biomassza alapú településenergetikai rendszer kidolgozása 2011-2013" című projektben.

  • 2012. január – december: A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein (TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001) című projekt részeként a Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központon belül részt veszünk az 1-es Kutató Műhely munkájában. Ezen belül a lakosság hulladékkezelési, hulladékgazdálkodási attitűdjeit vizsgáljuk.
  • 2012. április: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Államigazgatási Kollégium felkérésére szakértői közreműködés a „Hátrányos Helyzetben élők társadalmi felzárkóztatását, mobilitását elősegítő” stratégia kidolgozásában.

  • 2013-2015: KEZEK – Észak-Magyarország felsőoktatási intézményeinek együttműködése, TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0001 számú projekten belül a Regionális és ágazati felsőoktatási együttműködés támogatása, vidéki felsőoktatási integráció elősegítése: Társadalmi innovációk a felzárkóztatás szolgálatában c. alprojekt koordinálása.

  • 2015. június – október: „Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 pályázat T-MODELL projekt munkacsoportjában való részvétel. Projektmenedzser: Prof. Dr. G. Fekete Éva (ME-GTK)

  • 2015. március – 2016. január: DIGITÁLIS ÚTON-ÚTFÉLEN. Komplex iskolai innováció és digitális szemléletformálás hátrányos helyzetűek körében. TÁMOP-3.1.16-14-2014-0001 pályázatban való részvétel. A projekt honlapja itt elérhető: www.digitalisutonutfelen.hu
    Projektmenedzser: Dr. Szabó-Tóth Kinga (ME-BTK)

  • 2017-2020: „FŐNIX ME – Megújuló Egyetem Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” című (EFOP 3.4.3.-16-2016-00015 azonosítószámú) 4. részprojekt.
  • 2017.06.01-2021.05.31: A köznevelés módszertani megújítás a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése céljából - Komplex Alporgam bevezetése a köznevelési intézményekben c. EFOP-3.1.2-16-2016-00001 azonosítószámú projektben való részvétel.
  • 2017-2020: „FŐNIX ME” – Megújuló Egyetem felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében - EFOP 3.4.3-16-2016-00015. sz. pályázat 1. részprojekt
  • 2017-2020: A Szegedi Egyetemmel konzurciumban: „Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban”EFOP-3.6.2-16-2017-00007. c. pályázat keretében a "Rongyszőnyeg vagy patchwork? - Társadalmi együttélési formák és normák, együttélési simulások és konfliktusok multikulturális környezetben" c. részprojekt.
  • 2017-2020: A „DUAL DRIVE UNIVERSITY” A Miskolci Egyetem duális és kooperatív felsőoktatási, szakképzési és szakirányú továbbképzéseinek fejlesztése című EFOP-3.5.1-16-2017-00002 jelű projektben való közreműködés.

Emellett az egyes oktatók az alábbi témákban végeznek kutatásokat:

  • Marginalizáció, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, társadalmi egyenlőtlenségek, szegénység
  • Érték- és életmódkutatások
  • Devianciaszociológiai vizsgálatok
  • Társadalmi rétegződés, mobilitás
  • Információs társadalom
  • Etnicitás, roma kisebbség
  • Területi tervezés, szociális fejlesztési koncepciók
  • Civil társadalom kutatása